Oscar

Ma adja át az amerikai filmakadémia az egyik legrangosabbnak számító filmes díjakat, vagyis az Oscart. Idén igyekeztem minél több filmet megnézni és úgy véleményt alkotni, hogy valamelyest képben vagyok. Az idei évnek az a különlegessége szerintem, hogy több új filmest üdvözölhetünk a film azon szintjén amelyet az Oscar képvisel. Tom Hooper a Király beszédével igen csak erősen kezd, és innentől kíváncsian várom miket tud majd még felmutatni a jövőben. Vannak már díjazottak is a listában, PL: Coen testvérek. Akik egyszerűen a filmre születtek, zseniális érzékkel nyúlnak a különböző témákhoz és zseniálisan instruálják a színészeiket akiket rendre jelölnek is Oscarra. A fekete hattyúban Natalie Portman egyszerűen lélegzet elállító, bár a film újszerűen mutat be egy skizoid balett táncost akiben két én lakozik és hol az egy hol a másik kerekedik felül, de ettől függetlenül a film elég klisé, szóval sok hasonló témájú filmet láthattunk már. Egy sikertelen anya, aki a lányában akarja látni saját magát, amely természetesen komoly frusztráltságot okoz a főhősünkben. Az ábrázolás módja is különös, helyenként horrorisztikus. Mindenképp érdemes megtekinteni.

De vannak számomra érthetetlen filmek is,mint a Toy story 3 vagy a Social network jelölése. A Social network kb egy dokumentum filmben is elég lett volna, és a főszereplő sem egy nagy durranás, ettől függetlenül esélyesnek érzem a legjobb film díjának begyűjtésére. A Toy story 3 meg egyszerüen nem oda való. Eleve animációs film, és hát van ilyen kategória, szóval ne mértem... Természetesen az összes jelöltet nem tudtam megnézni vagy megszerezni, de amit eddig láttam az tetszik. Jó a felhozatal és kíváncsian várom a végeredményt. Próbáltam magamban latolgatni az esélyeket. A legjobb filmre a Király beszédét érzem a legerősebbnek de Social network is odaérhet. A legjobb férfi főszereplő Jeff Bridges vagy Colin Firth. Legjobb női főszereplő számomra nem kérdés Natalie Portman. A legjobb férfi mellékszereplő, Christian Bale, a legjobb női mellékszereplő Hailee Steinfeld aki zsenge kora ellenére szenzációsat alakít a félszeműben. A rendezés díját Tom Hoopernek adnám, de David Fincher is odaérhet.

Sajnos nem sikerült mindent megnéznem, így a véleményem még változhat az utólagos megtekintések okán. Kíváncsian várom az estét. Következő írásomban kicsit részletesebben foglalkozom az Oscarral.

Olvassak vagy irjak?

Rövid leszek. Esténként ha van egy kis időm azon gondolkodom, hogy olvassak vagy írjak? Nehéz kérdés, mert ha nem olvasok nem tudok mit írni. De tulajdonképpen ez nem igaz. Mint azt már írtam, következő fő témám Bergman. Nehéz eset és hosszú téma, olvasom az önéletrajzát, és nézem a filmjeit a filmklubban, de egyelőre nem kaptam még meg, azt a képet amely, elég lenne ahhoz, hogy egyáltalán elkezdjem a róla szóló írásomat. De egy kicsit azért firkálok, még ha csak virtuálisan is.

Jön az Oscar gála. Úgy érzem idén méltó filmek versenyeznek a legrangosabb film díjáért. Persze kivétel azért akad. PL: nem értem mit keres a legjobb film kategóriában, a Toy Story 3. Vagy a Social network főszereplője, a legjobb férfi színész kategóriában, illetve maga a film a legjobb film kategóriában. De idén több olyan film is van, amelyet szívem szerint jutalmaznék Oscarral. PL: A király beszéde, vagy a félszemű, vagy a 127 óra vagy akár a Fekete hattyú. Milyen igazságtalan a sors, hiszen ezen filmek talán mindegyike megérdemelné a díjat, de csak egy nyerhet. A korábbi években meg rangon aluli filmeket szórtak meg Oscarral, mert nem volt más. Jeff Bridges, Colin Firth, játéka idén egyszerűen lenyűgöző. A Coen testvérek megint összedobtak valamit amit nehéz lesz felülmúlni, Tom Hooper, új csillag lehet a filmesek egén. Nem beszélve Danny Boy-ról aki megint dobott egy merészet, és ott is van a jelöltek közt. Aki idén nyer arra talán rá lehet mondani, mester a mesterek közt. Kíváncsian várom a végeredményt remélem nem fogok csalatkozni.

Igyekszem megnézni az összes jelöltet, hogy magamban eltudjam dönteni, ki szerintem a legjobb, és aztán egyeztetni az akadémia döntésével. Sokszor nem értünk egyet. De idén talán igen. Bár a dolgom nem egyszerű mert idén már tíz film van jelölve és nem öt. De amit eddig láttam az rendben van. Nehéz dolga lesz idén az akadémiai tagoknak. A Király beszéde, zseniális. Mind rendezésileg, mid forgatókönyvileg és nem utolsó sorba színészileg. Colin Firth színésszé érett a szememben alakítása felejthetetlen, Geoffrey Rush meg utánozhatatlan. Kötelező darab, szokták mondani, közhelynek hangzik de tényleg az. True Grit, vagy ahogy a magyaroknak sikerült lefordítania: A félszemű. Talán egyszerűbbnek tűnő sztori de itt két olyan alakítást látunk amely felejthetetlen. Nem beszéltem még Christopher Nolan-ről a 21.század nagy mesélőjéről és az Eredetről. Brilliáns alkotás, Nolan a jövő nagy rendezője. Di Caprio, meg Di Caprio.

Ígértem rövid leszek, nem sikerült. Van még némi időm az Oscarig, nézem bőszen a filmeket. Kíváncsi vagyok, hogy dönt az akadémia és hogy mennyire fogok egyetérteni....

Ma irtam...(bocs, Ingmar). Holnap olvasni fogok!

HBB

Mint azt a bevezetőmben említettem, nem csak filmről lesz szó a blogomban, hanem minden ami foglalkoztat. Eljött a pillanat, hogy egy kicsit beszéljek a zenéről is. Tegnap elbúcsúztattam az egyik kedvenc zenekaromat, a Hobo Blues Band-et. 33 évet húztak le a fiúk, és nem akármilyen életművet hagytak maguk után, és nem akármilyen űrt hagynak maguk után. A blues nekem olyan mint maga az élet, valahogy mindig megtalálom benne magamat, de tegnap valami olyasmi történt ami eddig még soha. Ülő helyünk volt, amit néha sajnáltam, néha meg kifejezetten örültem neki. Valahogy összességében úgy éreztem, egy búcsú koncertet ülve jobb élvezni mint állva. A dalok szövegét se nagyon énekeltem magamban, csak akkor ha nagyon elkapott a hév, de zömében csak ültem és hallgattam a zenét. Egyszercsak, amikor már azt gondoltam volna, nem is lehetne jobb a koncert, némi rendeződés után belefogtak egy unplugged dalba, amelyet aztán több is követett. Hátborzongató volt. Teljes csendben hallgatta az amúgy teltházas aréna, és akkor valahogy úgy éreztem most minden, és mindenki itt van velem ami csak számít. Velem volt József Attila, Jim Morrison, Cseh Tamás, Jack Kerouac, Bukowski, Vian, Ginsberg, Villon, Viszockíj, Truffaut, Fellini, Rosellini.... és még sokan mások. De csupa olyan ember kavargott a fejemben akik már nem élnek. Igazából ekkor éreztem mekkora űrt fog maga után hagyni ez a banda, és ekkor jöttem rá mennyire fontosak voltak az életemben. Illetve hát maradnak is mert, amíg én élek ők is tovább élnek bennem! Isten veletek fiúk és köszönöm....http://www.youtube.com/watch?v=jRP3VBtx6zA&feature=related

Pasolini

Lassan lezárom a Pasolini ügyet, legalább is egyelőre. A napokban elkezdtem járni egy film klubba és megint szembesülnöm kellett azzal, hogy igazából film rajongó vagyok és a filmes tudásom elég sovány. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy miért is írom ezt a blogot. Nem is osztottam meg eddig senkivel, szakmailag nulla, egyszerűen csak leírom a gondolataim. Eddig azért nem osztottam meg senkivel mert féltem a kritikától, de rájöttem, hogy nincs is mit kritizálni, mert egyszerűen leírom amit érzek, gondolok. A film fontos az életemben, gyerek koromban egyfajta menedék volt. Imádtam a bugyuta vígjátékokat, segítettek kikapcsolni, nevetni, elfelejteni a napi gondokat. Ez a mai napig így van csak egy idő után már egyre többet olvastam, elemezgettem magamban és egyre jobban érdekelt. Ez vezetett oda, hogy elmentem egy főiskolára és nem volt kérdés, hogy a film szakot fogom választani. Szóval ha nem is értek hozzá úgy mint egy film történész de szeretem annyira mint egy film történész és erről szól ez a blog.

Vissza Pasolinihez. Kicsit még magamnak is furcsa, hogy éppen pont vele kezdtem a blogom. Bajban vagyok vele, ugyan úgy mint a szakdolgozatom főszereplőjével David Lynchel. Szakmai tudása, hihetetlen érzéke nem csak a filmekhez hanem az irodalomhoz is vitathatatlan. De megfejteni az embert szinte lehetetlen. Gondolatvilága bonyolult filmes ábrázolás módja vitatható és igen nyers. De kétségtelenül egy zseni. Ezért is sajnálatos korai halála, amely a mai napig tisztázatlan körülmények között történt. Némi kutatómunka és utánaolvasás után kicsit csalódott vagyok, ugyan is elég sokminden amit olvastam Pasolinivel kapcsolatban az szinte csak kizárólag a művészi oldaláról közelíti meg a szerzőt és kevésbé afelől, hogy ki is volt ő valójában és milyen ember volt. Úgy gondolom, ahhoz, hogy igazán jól értsük meg őt tudnunk kell az életrajzát. Tudnunk kell, hogy nőtt fel, mik hatottak rá, mi befolyásolta az éppen adott művet amit irt, vagyis mi inspirálta. József Attila versei nemsokat jelentenének ha nem ismernénk betegségét és hányatott életét. Pier Paolo Pasolini megértése sokkal nehezebb feladat mint gondoltam, és ezért is hasonlítottam David Lynch-hez mert nagyjából ugyan olyan megfejthetetlen. Ásnunk kell ahhoz, (és itt van a határ a filmet szerető és érdeklő ember közölt a különbség) hogy az aki érteni is szeretné mi miért történt az utána néz. Ő már nem csak néző.

Természetesen filmje is válogatja hiszen Pasolini filmjei mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Vagy így vagy úgy de van véleményed. Míg egy Transformerst megnézel és köszönöd szépen utána. Sokat gondolkodtam ezen is és barátnőmtől is folyamatosan megkapom kérdésnek, hogy mi az a művész film? És mitől művészi egy film? Mitől vacak a Piranha 3 és miért soroljuk Fellini Rómáját a filmtörténeti klasszikusok közé. Hát erre elég hosszadalmas lenne válaszolni, de egyszer biztos benne lesz a blogomban. Pasolini érdekes, és mindenképpen megéri a kutakodást de semmiképpen nem ajánlanám annak aki még csak érdeklődik a filmek felől. Biztos fog még szerepelni a blogomban.

Fent már említettem, hogy elkezdtem járni egy filmklubba egy barátommal. Az ELTE szervezi egy könyvesbolt pincéjében és nagyjából követi is az iskolai időrendet. Félévente van egy szerzői filmes aki napirendre kerül és filmvetítésekkel egybekötött beszélgetések folynak. E félévi téma Ingmar Bergman. Őt már régóta nagyon szeretem. Kivételes tehetségű filmes és színházi ember volt. Nálam a csúcs a Hetedik Pecsét volt, de lehet ez as kurzus megváltoztatja a véleményem. Ezzel már be is vezettem a következő témámat amely egy időre igen meghatározó téma lesz itt.

Bergman, de természetesen mivel ez egy hosszabb lélegzetvételű dolog lesz ezért, néha lesznek napi aktualitások is, vagy más filmek amelyek éppen kihoztak a sodromból.

Paolo

Folytatva Pasolini megfejtését, próbáltam kicsit jobban utána olvasni ennek az embernek. Munkássága és magánélete néha élesen eltért egymástól. Gondolok itt arra, hogy vállaltan baloldali volt és mégis leforgatta Máté evangéliuma című filmjét amiért 1964-ben a velencei film fesztiválon elnyerte a katolikus zsűri díját. Ezt a díjat még különlegesebbé teszi az a tény, hogy nyíltan vállalta homo szexualitását. Mindezt egy olyan országban amely erősen katolikus. Pasolini különleges ember volt írásai kivételesek, látásmódja egyedi és valami olyat tett le a filmes asztalra amely a mai napig is példa mutató és követendő.

Nézzük kicsit az írásait. Dekameron. Canterbury mesék. Ezeregyéjszaka virágai.

A Dekameron az a fajta írás amire azt mondjuk igen, így kell írni. Igaz ugyan Giovanni Boccaccio 14. századi novella füzérének ihletése alapján készült ám magán viseli a az olasz rendező modern gondolkodásának nyomait. Emlegetik ezt úgy is mint egy trilógia első darabját. Ez volt az első a sorban amely irodalmi ihletésű és film is készült belőle. Ezt követte még a Canterbury mesék illetve Az ezeregyéjszaka virágai. Amely írások illetve az ebből született filmek mind egy-egy irodalmi mű feldolgozása, de Pasolini öntörvényű módján sajátos megvilágításban. Milyen is volt ez az öntörvényűség? Ezen műveket újragondolta és csavart rajta egyet és belehelyezte a modern világba a történetet és próbálta keresni az ember szexualitáshoz fűződő viszonyát. Azt kereste, hogy mit adhat még a huszadik század az emberiségnek. Pasolini az örömet kereste a középkori történetekben. Úgy gondolta akkor még nem vált ketté a testiség és a szenvedély nem úgy mint a modern időkben.

Pasolini tehetsége a szexualitásban teljesedett ki. Ez okból is kifolyólag sokat gondolkoztam azon, hogy összehasonlíthatnám-e az ő munkásságát nagy elődeiével mint például: Rossellini vagy De Sica. Filmjei realisták, hordozzák annak minden jegyét és hát az imént említett urak is realista alkotók voltak még akkor is ha ez jóval korábban tettét. Pasolini neorealista volt a szó minden értelmében. Úgy próbálta elénk tárni vízióit, hogy lássuk magunkat, el tudjuk helyezni magunkat valahol az ő történeteiben. A történetek is valóságosak voltak, bár néha nehéz volt ezt elfogadni.
Végeredmény képen nem lehet más következtetésre jutni csak arra, hogy Pasolini méltó utódja volt a híres elődöknek és munkásságának legalább olyan hatása volt a filmes világra mint Fellini munkássága.

Pier

Kezdjük a végéről. Pier Paolo Pasolini. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legfelkavaróbb és legnagyobb hatású olasz rendező. Figyelembe véve, hogy milyen zseniális filmeseket adott a világnak Olaszország ez a kijelentés bátornak tűnhet. Filmjei, botrányoktól és sikerektől övezve vonult végig a hatvanas hetvenes években. A filmes szakemberek sem mondhatnak mást csak azt, hogy zseniális rendező, író, költő volt. Munkássága, stílusa kimagaslik az átlagtól. Témája erősen szexuális töltetű, megjelenítési módja nyers, durva, közönséges, provokatív és néha bizony nagyon keményen arcul üti azt a társadalmat amiben élt, amiben élünk.

Az utolsó filmje a legemlékezetesebb és ehhez sajnos az is hozzájárult, hogy emiatt gyilkolták meg. A nácik által megszállt Északolaszország, a sSzálói köztársaságban játszódik. Unatkozó fasiszta elöljárók egy kastélyban hozzák létre a maguk kis birodalmát, és rendezkednek be egy olyan életre amely talán jellemzi az egész fasizmust. Begyűjtenek nyolc fiút és nyolc lányt, akaratuk ellenére elhurcolják őket és arra kényszerítik, hogy mindent megtegyenek amit csak parancsolnak. A film előrehaladása egyfajta alászállás az alvilágba, ahogy zajlanak az események mind lejjebb és lejjebb csúsznak a szereplők az emberi mivoltukból kivetkőzve, a végén már az állati viselkedésnél is alább süllyedve. Eleinte szexuális vágyaik kielégítésére használják a lányokat és a fiúkat, amely folyamatosan durvul, majd alantas ürülék evésre kényszerítik őket, majd egy vég kifejlettként rettenetes szadista közösülésekbe, csonkítással és egyéb kínzásokkal tarkított finálét láthatunk. Maradva a film végénél (úgy látszik a mai írásom már csak így fog felépülni) tipikusan hordozza a neorealista jegyeket. Azokat a jegyeket amelyeket nagy elődei filmjei is hordoztak. Pasolini neorealista volt. Amely, maradva a film végénél természetesen nyitott. A realista filmek tipikus kézjegye, hogy a filmek befejezése nyitott, vagy is tulajdon képen nincs vége.

E film megtekintése során a filmben látottak által okozott feszültség, az elégtétel követelése, a film végére már nagyon erős lesz. De nem történik semmi. Az eltorzult elméjű szadista fasiszták nem kapják meg méltó büntetésüket, egyszerűen vége lesz a filmnek. Úgy próbálja meg nekünk ábrázolni a valóságot ahogy van. El kell fogadnunk, hogy a világ nem csak napfény és homok, hanem bizony rengeteg olyan dolog, amelyet az emberek inkább észre sem vesznek, ne keljen tudomást venni arról, hogy ilyen van és bizony ilyen világban is élünk. Pasolini ki akarta nyitni az emberek szemét, láttatni velük, hogy milyen világban élünk. Tükröt tart elénk amely megmutatja naturalista módon azt, mire is képes az ember és mi lesz ha nem cselekszünk semmit, csak tudomást nem véve inkább olyan filmeket, könyveket keresünk amelyek csak boldogságot és rózsaszín felhőket hozza el nekünk. A Pasolini tükör sajnos nem torzít, lehet utálni, nem tudomást venni róla, de ettől még tény marad, hogy a világunk bizony ilyen is lehet.

Ez a tükör okozta a halálát is, ugyan is a bemutató előtt nemsokkal agyonverték e film elkészítése miatt. A film forgatása alatt is kaptak fenyegető leveleket, de ezzel nem foglalkozva dolgozott tovább. A bemutatót már nem élte meg. Agyonverte egy olyan ember aki felháborodott azon, amit látott és nem volt hajlandó elfogadni azt, hogy nem Pasolini volt az, aki ezeket a dolgokat amiket a filmben látunk kitalálta, hanem egyszerűen csak mondani akar nekünk valamit. De, ez egy olyan erősen vallásos országban mint Olaszország nem csak akkor, de talán még ma is bűn lenne. Belehalt az igazságba? Mit hordozott Pasolini? Mit képviselt? És ami a legfontosabb mit akart nekünk mondani? Ez a bejegyzés nem fogja ezt megfejteni. Próbálom kicsiben ábrázolni. Pasolini egy lázadó volt. Lázadt a rendszer ellen, a társadalmi igazságtalanság ellen, az egész jóléti társadalom ellen. Mivel tehetséges volt, ezért ezen nézeteinek hangot is tudott adni műveiben. Pasolinit általában ha tanítják az egyetemen vagy főiskolán akkor mindig csak mint művészt tárgyalják, azt az embert aki filmet csinált és könyvet írt vagy éppen verset. Taglalták a stílusát a módszerét emlegették, különleges látás módját és ábrázolás módját, de igen kevés szót kapott az, hogy mit is akart nekünk mondani. Erre csak akkor derül fény, ha egy kicsit utánajárunk Pasolininek.

Miért rejtette a történetet a fasizmus alá? Talán ezzel akarta kifejezni a mai jóléti társadalmat? Most biztos jó páran a szívükhöz kapnak, mert hát hogyan lehetne összehasonlítani a fasizmust a mai szabad demokratikus társadalmakkal. Könnyen? Sehogy? Hát ezt mindenki döntse el magában. Pasolini mind azon felett, hogy kivételes tehetségű filmes volt, látta a rothadást is az éppen virágzó társadalomban. Sokan nem szerették őt szókimondása és nyers provokatív ábrázolása miatt, fáj az igazság? Vagy egyszerűen nem akarunk szembe nézni azzal, hogy lehet igaza van? Vagy egyszerűen csak őrült volt? Derítsük ki. http://www.youtube.com/watch?v=0o2ul-UwOvU

Témaválasztás

Bevezetés,

Irásaim nem feltétlenül csak a filmekről fognak szólni, hanem a fejemből kipattanó egyéb zagyvaságok is helyet kapnak, illetve minden ami a filmhez köthető. Irodalmi művek, versek, és természetesen a zene. Persze ha jobban belegondolunk ezek mind alapjai a filmnek, mert ezen elemek nélkül, film sem lenne. Egyszer az egyik tanárom azt mondta a film ugyan azokon a korszakokon megy keresztül mint az irodalom, csak nyilván egy másik korban, és más ütemben.

A blogom címe is szorulhat némi magyarázatra. "From the farthest to the nearest" Ez a mondat a filmtörténelem egyik legfurább de ugyanakkor az egyik legzseniálisabb rendezőjétől származtatható. A legtávolabbitól a legközelebbiig. Némi filmes felhangal, ugyanis a "Farth" szó egy filmes kifejezés amely a kamera bizonyos mozgását jelöli. Ez az ember Alfred Hitchcock volt. 53 filmet készített életében és majdnem mindegyikben szerepel is, még ha csak egy pillanatra is. Ragaszkodott hozzá, hogy beléphessen egy-egy jelenetbe még ha csak járókelőként is. Egyszer azomban az egyik filmje egy hajótörésről szólt, és nem tudta megoldani, hogy szerepeljen, ezért a hajótörés után a vizen úszó törmelék között megjelent egy újság főcím oldala amin ő volt látható.

Kissé mulatságos de azért ez is mutatja nem létezett számára lehetetlen.

Sokat gondolkodtam honnan is kellene kezdeni ezt a blogot. Kezdjük a Lumiere testvérektől akiknél, már valaki előbb is felfedezte a Kinematogáfot csak nem publikálta. Vagy a hangosfilmektől, amelyeknek több mulatságos próbálkozás után a harmincas években ölte meg végképp a némafilmeket, vagy a színesfilmtől amely nem volt akkora áttörés mint a hangosfilm, vagy a 70-es évektől amikortól elindultak a nagy kasszasikerek és a mai napig meghatározzák a filmvilágot. Ezek filmtörténeti korszakok, de én nem vagyok filmtörténész, ugyhogy a káosz elvét fogom alkalmazni, és arról írok amiről akarok. Ezt azt jelenti amit jelentenie kell, ugrálni fogok időben, térben, témában és amiben csak lehet. De, hogy máris kezdjem a káoszt azért lesz az irásaim között rendszerűség is. Mondjuk egy színészről vagy rendezőről egy sorozat.

Nem lennék hű önmagamhoz ha nem a kedvenc korszakommal és annak nagyszerű filmjeivel kezdeném a mondókámat. Ez pedig kicsit morbidan ugyan de végül is Mussolininek volt köszönhető. Ugyan is ő volt az első ember Olaszországban aki létrehozott egy filmstúdiót és komoly pénzekkel támogadta a filgyártást. Létrehozta az első filmfesztivált a Velenceit, amelyet a mai napig is rendeznek. Az olasz realista filmek a huszadik század gyökerét jelentik a filmvilág egyik legjelentősebb korszakát. Nem csekéjebb nagyságok 'tollából' láthattunk örökbecsű filmeket mint pl: Roberto Rosselini, Vittorio De Sica, Luchino Visconti, Michelangelo Antonioni, Bernardo Bertolucci, Federico Fellini, és hogy teljes legyen a sor és a párom se hiányolja Pier Paolo Pasolini. Ő volt talán a legvitatottab figurája ennek a korszaknak. Nem csak a fent említett uraktól belátást kapunk a filmkészítés egyszerű de csodálatos világába és nem utolsó sorban tükröt tart elénk, és betekintést ad az élet viszontagságaiba.

Egy kis előzetes a témához: http://www.youtube.com/watch?v=4jWi3JymbSI