Folytatva Pasolini megfejtését, próbáltam kicsit jobban utána olvasni ennek az embernek. Munkássága és magánélete néha élesen eltért egymástól. Gondolok itt arra, hogy vállaltan baloldali volt és mégis leforgatta Máté evangéliuma című filmjét amiért 1964-ben a velencei film fesztiválon elnyerte a katolikus zsűri díját. Ezt a díjat még különlegesebbé teszi az a tény, hogy nyíltan vállalta homo szexualitását. Mindezt egy olyan országban amely erősen katolikus. Pasolini különleges ember volt írásai kivételesek, látásmódja egyedi és valami olyat tett le a filmes asztalra amely a mai napig is példa mutató és követendő.
Nézzük kicsit az írásait. Dekameron. Canterbury mesék. Ezeregyéjszaka virágai.
A Dekameron az a fajta írás amire azt mondjuk igen, így kell írni. Igaz ugyan Giovanni Boccaccio 14. századi novella füzérének ihletése alapján készült ám magán viseli a az olasz rendező modern gondolkodásának nyomait. Emlegetik ezt úgy is mint egy trilógia első darabját. Ez volt az első a sorban amely irodalmi ihletésű és film is készült belőle. Ezt követte még a Canterbury mesék illetve Az ezeregyéjszaka virágai. Amely írások illetve az ebből született filmek mind egy-egy irodalmi mű feldolgozása, de Pasolini öntörvényű módján sajátos megvilágításban. Milyen is volt ez az öntörvényűség? Ezen műveket újragondolta és csavart rajta egyet és belehelyezte a modern világba a történetet és próbálta keresni az ember szexualitáshoz fűződő viszonyát. Azt kereste, hogy mit adhat még a huszadik század az emberiségnek. Pasolini az örömet kereste a középkori történetekben. Úgy gondolta akkor még nem vált ketté a testiség és a szenvedély nem úgy mint a modern időkben.
Pasolini tehetsége a szexualitásban teljesedett ki. Ez okból is kifolyólag sokat gondolkoztam azon, hogy összehasonlíthatnám-e az ő munkásságát nagy elődeiével mint például: Rossellini vagy De Sica. Filmjei realisták, hordozzák annak minden jegyét és hát az imént említett urak is realista alkotók voltak még akkor is ha ez jóval korábban tettét. Pasolini neorealista volt a szó minden értelmében. Úgy próbálta elénk tárni vízióit, hogy lássuk magunkat, el tudjuk helyezni magunkat valahol az ő történeteiben. A történetek is valóságosak voltak, bár néha nehéz volt ezt elfogadni.
Végeredmény képen nem lehet más következtetésre jutni csak arra, hogy Pasolini méltó utódja volt a híres elődöknek és munkásságának legalább olyan hatása volt a filmes világra mint Fellini munkássága.
