HBB

Mint azt a bevezetőmben említettem, nem csak filmről lesz szó a blogomban, hanem minden ami foglalkoztat. Eljött a pillanat, hogy egy kicsit beszéljek a zenéről is. Tegnap elbúcsúztattam az egyik kedvenc zenekaromat, a Hobo Blues Band-et. 33 évet húztak le a fiúk, és nem akármilyen életművet hagytak maguk után, és nem akármilyen űrt hagynak maguk után. A blues nekem olyan mint maga az élet, valahogy mindig megtalálom benne magamat, de tegnap valami olyasmi történt ami eddig még soha. Ülő helyünk volt, amit néha sajnáltam, néha meg kifejezetten örültem neki. Valahogy összességében úgy éreztem, egy búcsú koncertet ülve jobb élvezni mint állva. A dalok szövegét se nagyon énekeltem magamban, csak akkor ha nagyon elkapott a hév, de zömében csak ültem és hallgattam a zenét. Egyszercsak, amikor már azt gondoltam volna, nem is lehetne jobb a koncert, némi rendeződés után belefogtak egy unplugged dalba, amelyet aztán több is követett. Hátborzongató volt. Teljes csendben hallgatta az amúgy teltházas aréna, és akkor valahogy úgy éreztem most minden, és mindenki itt van velem ami csak számít. Velem volt József Attila, Jim Morrison, Cseh Tamás, Jack Kerouac, Bukowski, Vian, Ginsberg, Villon, Viszockíj, Truffaut, Fellini, Rosellini.... és még sokan mások. De csupa olyan ember kavargott a fejemben akik már nem élnek. Igazából ekkor éreztem mekkora űrt fog maga után hagyni ez a banda, és ekkor jöttem rá mennyire fontosak voltak az életemben. Illetve hát maradnak is mert, amíg én élek ők is tovább élnek bennem! Isten veletek fiúk és köszönöm....http://www.youtube.com/watch?v=jRP3VBtx6zA&feature=related