Témaválasztás

Bevezetés,

Irásaim nem feltétlenül csak a filmekről fognak szólni, hanem a fejemből kipattanó egyéb zagyvaságok is helyet kapnak, illetve minden ami a filmhez köthető. Irodalmi művek, versek, és természetesen a zene. Persze ha jobban belegondolunk ezek mind alapjai a filmnek, mert ezen elemek nélkül, film sem lenne. Egyszer az egyik tanárom azt mondta a film ugyan azokon a korszakokon megy keresztül mint az irodalom, csak nyilván egy másik korban, és más ütemben.

A blogom címe is szorulhat némi magyarázatra. "From the farthest to the nearest" Ez a mondat a filmtörténelem egyik legfurább de ugyanakkor az egyik legzseniálisabb rendezőjétől származtatható. A legtávolabbitól a legközelebbiig. Némi filmes felhangal, ugyanis a "Farth" szó egy filmes kifejezés amely a kamera bizonyos mozgását jelöli. Ez az ember Alfred Hitchcock volt. 53 filmet készített életében és majdnem mindegyikben szerepel is, még ha csak egy pillanatra is. Ragaszkodott hozzá, hogy beléphessen egy-egy jelenetbe még ha csak járókelőként is. Egyszer azomban az egyik filmje egy hajótörésről szólt, és nem tudta megoldani, hogy szerepeljen, ezért a hajótörés után a vizen úszó törmelék között megjelent egy újság főcím oldala amin ő volt látható.

Kissé mulatságos de azért ez is mutatja nem létezett számára lehetetlen.

Sokat gondolkodtam honnan is kellene kezdeni ezt a blogot. Kezdjük a Lumiere testvérektől akiknél, már valaki előbb is felfedezte a Kinematogáfot csak nem publikálta. Vagy a hangosfilmektől, amelyeknek több mulatságos próbálkozás után a harmincas években ölte meg végképp a némafilmeket, vagy a színesfilmtől amely nem volt akkora áttörés mint a hangosfilm, vagy a 70-es évektől amikortól elindultak a nagy kasszasikerek és a mai napig meghatározzák a filmvilágot. Ezek filmtörténeti korszakok, de én nem vagyok filmtörténész, ugyhogy a káosz elvét fogom alkalmazni, és arról írok amiről akarok. Ezt azt jelenti amit jelentenie kell, ugrálni fogok időben, térben, témában és amiben csak lehet. De, hogy máris kezdjem a káoszt azért lesz az irásaim között rendszerűség is. Mondjuk egy színészről vagy rendezőről egy sorozat.

Nem lennék hű önmagamhoz ha nem a kedvenc korszakommal és annak nagyszerű filmjeivel kezdeném a mondókámat. Ez pedig kicsit morbidan ugyan de végül is Mussolininek volt köszönhető. Ugyan is ő volt az első ember Olaszországban aki létrehozott egy filmstúdiót és komoly pénzekkel támogadta a filgyártást. Létrehozta az első filmfesztivált a Velenceit, amelyet a mai napig is rendeznek. Az olasz realista filmek a huszadik század gyökerét jelentik a filmvilág egyik legjelentősebb korszakát. Nem csekéjebb nagyságok 'tollából' láthattunk örökbecsű filmeket mint pl: Roberto Rosselini, Vittorio De Sica, Luchino Visconti, Michelangelo Antonioni, Bernardo Bertolucci, Federico Fellini, és hogy teljes legyen a sor és a párom se hiányolja Pier Paolo Pasolini. Ő volt talán a legvitatottab figurája ennek a korszaknak. Nem csak a fent említett uraktól belátást kapunk a filmkészítés egyszerű de csodálatos világába és nem utolsó sorban tükröt tart elénk, és betekintést ad az élet viszontagságaiba.

Egy kis előzetes a témához: http://www.youtube.com/watch?v=4jWi3JymbSI

Az első

A pillanat az időben olyan mint könnycsepp az esőben. Ez a gondolat illetve Földes László (HOBO) egy koncert előtti mondata "Adni akár egy embernek is érdemes" inspirált arra, hogy ha írni akarsz akkor irj. Ha mást nem is, magadat elszórakoztatod.

Ez a blog megpróbál betekintést adni abba mit is jelent a film, akár nekem, akár bárkinek. Vélemények, kritikák, események, elemzések, és minden ami film, a szakmától a művészeten át a szórakozásig. Nem vagyok filmes szakember, nem vagyok színész sem rendező. Film rajongó vagyok, aki keresi a filmben a művészetet a szakmát és az extázist. A főiskolán is a film és média szakot választottam, nem csak azért mert könnyebb mint a büfé szak, hanem mert csak ez érdekelt. Voltak jó tanáraim és voltak rosszak de az tény, hogy sokat tanultam tőlük. Nem feltétlenül a szakmát hanem inkább azt, hogy hogyan is kell a filmet igazán élvezni.

Nekem a film egyfajta terápia. Minden hangulatomhoz találok egyet, és van amit unásig nézek mert olyan hatással van rám amit máshonnan nem kapok meg. A film maga az élet az élet maga a film. Lássuk mire megyünk!